Karácsonyi történet

Utálom a Karácsonyt. A város olyan mint egy nyavajás kirakat. Mintha csak engem akarnának hergelni. Kérkednek azzal amijük van…

Karácsonyi történet

Utálom a Karácsonyt. A város olyan mint egy nyavajás kirakat. Mintha csak engem akarnának hergelni. Kérkednek azzal amijük van. Karácsonyfa, ajándékok, szerető család akik egy évben egyszer a fa köré gyűlnek mint a filmekben. Valaha nekem is volt családom. Csinos feleség és egy gyönyörű kislány. De elbasztam… A feleségem lelépett és vitte a gyereket is. Talán Angliában élnek most. Nem tudok róluk semmit. Haragudni sem tudok rá, hisz én üldöztem el. Azóta nekem a Karácsony a magányról szól. Arról, hogy az emberek egytől egyik a pofámba tolják, hogy mit vesztettem el. De ez a Karácsony most más lesz. Idén én is állítok fát. Én leszek a fa. Kinéztem magamnak egy jó erős tetőgerendát. Oda fogom felkötni magam. Azt hittem egyszerűbb lesz, de rá kellett döbbennem, hogy valójában ehhez kell a legtöbb bátorság. Nem olyan egyszerű öngyilkosnak lenni. Leugrottam hát a boltba egy adag whiskeyért, hogy még egyszer utoljára bátorra ihassam magam.

Az utca teljesen kihalt volt. Semmi élet, csak az az egyetlen éjjelnappali, ahol végre sikerült piát szereznem. Kifizettem, az eladó boldog Karácsonyt kívánt. Csak legyintettem és kijöttem az ajtón. Miért ne kezdhetném már most el a piálást?! Kinyitottam az üveget és jókorát kortyoltam belőle. A whiskey végigkarcolta a nyelőcsövemet majd melegséggé vált a gyomromban ami kifejezettem jól esett a hideg téli éjszakán. Pár korty után, mikor már elég szinuszosak voltak a lépteim, úgy döntöttem megállok könnyíteni magamon. Akkor vettem észre a hajléktalant az utcasarkon. Rongyos fehér ruhát viselt. Talán zsákvászon. Lehet, hogy a közeli betlehemből nyúlta le. A testén olyan fura játékot vetett a fény. Mintha ragyogott volna. Vagy csak az én szemem káprázott, ami nem is lenne csoda a fél üveg wishkey után, amit kb. negyed óra alatt döntöttem magamba.
- Gyere pajtás, ülj le mellém. — kiáltott oda.
Végülis miért is ne. Nem sietek annyira felkötni magam, hogy ne lenne pár percem egy félnótásra.
- Kérsz? — nyújtottam neki a whiskeyt.
A hajléktalan csak biccentett, majd belekortyolt a whiskeybe. Akkor ugrott be, honnan ismerős ez az arc. Nem, nem egy régi haver. A templomban láttam legutóbb. Nagyon nagyon régen, amikor még jártam ilyen helyre. Maga Jézus ült ott mellettem és pontosan úgy nézett ki ahogyan a templomban ábrázolták.

Ott ültem a világ legnagyobb hatású emberével az üres utcán egy whiskey társaságában. Annyira valóságosnak tűnt, de tudtam, hogy nem lehet igaz. Pár pillanatig csak bámultam ki a fejemből, majd ő törte meg a csendet.
- Tudom mit gondolsz. Azt gondolod hogy ez itt mind nem igaz. Hogy megörültél és az agyad játszik veled. De ennek semmi értelme. Ha csak az elméd terméke vagyok, úgy bármit is tennél, hogy bebizonyítsd ennek az ellenkezőjét, az nem járhat sikerrel. Nem verheted át a saját elmédet. Mondhatnám, hogy mindent tudok rólad, de ezzel nem bizonyítanék be magamról semmit, hiszen ha csak a képzeleted játéka vagyok, úgy nyilván nem fogsz tudni olyan kérdést feltenni, amire ne tudnám a választ. Vajon a boltos ürge valós volt? Vagy épp ez a whiskey? Honnan tudhatnád, hogy bármi valós rajtad kívül?
- És Isten? Mi van Istennel? — igazából nem nagyon értettem mire akar kilyukadni, de úgy gondoltam, egy Jézussal való beszélgetésben Isten jó kiindulópont lehet.
- Ha minden csak az elméd szüleménye, akkor Te magad vagy Isten, nem igaz?!
- Ha én vagyok Isten, miért ilyen szar az életem?
- Mert ilyenné tetted magadnak.
- És ha meghalok, azzal vége mindennek?
- A halál túlértékelt. Ha álmodban pillangó vagy és valaki rád tapos, megsiratod a pillangót? Egyszerűen felébredsz. Talán kicsit merengsz rajta milyen volt, aztán új álmot kezdesz.
- Tehát itt ül velem szemben maga Jézus és arra biztat, hogy legyek öngyilkos?
- Jézus? Miért szólítasz így?
- Hogy szólítsalak?
- Legutóbb Arnoldnak hívtál.
- Arnold?
- Igen, Arnold, a személyi asszisztensed.
- Személyi asszisztens?
- Igen. Ez a protokoll. Ha ha túlságosan letérsz az útról, választhatsz, hogy új életet indítasz, vagy a jelenlegit görgessük vissza.
- Kicsit össze vagyok zavarodva. Elmondanád érthetően mi ez az egész?
- Oh, persze. A 2050-es években az emberi technológia elérte a szingularitást. Az emberek digitális formában élnek tovább.
- Remek. Tehát valami időutazó vagy?
- Dehogy. Csak egy második generációs MI.
- Második generációs?
- Igen. Az emberek képezik az első generációt, a második generáció pedig az első generáción alapuló mesterséges értelem.
- Szóval valami robot vagy? Így már kezdem érteni az Arnold nevet. Egy időutazó robot a jövőből. Pont mint a Terminátor… — mondtam nevetve, mert kezdett ez az egész nagyon komolytalanná válni.
- Nem egészen. Jelenleg egy számítógép futtatja az elmédet, aminek része vagyok én is és a többi ember. Tulajdonképpen Te magad is csak része vagy a saját nagyobb elmédnek. Nehéz elmagyarázni úgy, hogy megértsd, de magasabb szinten egy entitás vagyunk mindannyian.
- Értem. Mi vagyunk Isten, akinek masszív tudathasadása van.
- Úgy valahogy. A minket futtató számítógép a Föld körül kering több millió hasonló géppel együtt. A gépeket a nap látja el energiával és gömb alakban veszik körbe a bolygót. Nanogépek alakítják át a Földet folyamatosan, hogy végül a buta anyagból okos anyag váljék.
- Szóval ez az egész ami körülvesz minket, nem valós?
- Attól függ, hogy definiálod a valóságot. Jelenleg 2019-et írunk. Ha elérünk 2050-ig, valószínűleg itt is eléri az emberiség a szingularitást és szimulált világokba költözik. Onnan nézve ez lesz a valóság, innen nézve a külső világ az. De ki tudja, hogy a külső világ-e a legvégső objektív valóság?
- Ettől már kezd kicsit megfájdulni a fejem, viszont még mindig nem értem, miért vagy itt.
- Hogy felajánljam a választást. Új élet, vagy visszagörgetés?
- Mi az a visszagörgetés?
- Mielőtt megalkottad magadnak ezt a személyiséget, kijelöltél egy utat, amin végig kell haladnod.
- Miért? Miért nem egyszerűen csak élvezem a mindenhatóságot?
- Mert az unalmas. Ha javíthatatlanul letérsz az útról, lehetőség van rá, hogy visszatérj egy korábbi pillanatba, ahonnan folytathatod az utat. Olyan ez mint egy biztonsági mentés az elme egy adott állapotáról. Mivel az elméd visszaáll egy régebbi állapotba, te nem fogsz emlékzeni arra, ami eztán történt.
- Szóval így működik a sors?
- Igen. Úgy érzed mintha véletlen döntések sora terelgetné az utadat. Valahogy minden történés pont egy irányba terel. De csak azért érzed így, mert a rossz döntéseket visszagörgetjük. Ha valaminek meg kell történnie, az meg fog történni, nem tudod megakadályozni. Ha megpróbálnád, mindig közbejönne valami véletlen esemény. Legalábbis Te így élnéd meg, hiszen minden esetben, mikor sikerült a történést megakadályozni, a rendszer visszagörget. Egy determinisztikus világban Isten egyetlen eszköze a véletlen.
- Ha a világ determinisztikus, hogy történhet bármi is véletlenül?
- Olyan ez, mint a kvantummechanikában. Az izgalmas dolgok akkor történnek, mikor nem figyel oda senki. A valóság azon szelete, amiről épp nincs tudomása senkinek, az Isten territóriuma. Itt történnek a nagy dolgok, amire az ember csak legyint: véletlen.
- Szóval azért jöttél, hogy megkérdezd, reinkarnálódni szeretnék inkább, vagy visszamenni az időben, hogy kijavítsam a hibáimat?
- Mondhatjuk így is.
Ekkor nagyot kortyoltam a whiskeyből.
- Akkor kérem vissza a családom.
Ez az utolsó korty talán nem kellett volna. Szédülni kezdtem, a világ pedig egyre homályosabbá vált. Végül elolvadt minden…

Nyomást éreztem a mellkasomon. Lassan kinyitottam a szemem és nagyot nyújtóztam. A kandallóban tűz pislákolt, a hasamon pedig Katy ült, a kislányom.
- Apa, apa! Megjött a Jézuska. Gyere, bontsuk ki az ajándékokat!
Kikászálódtam az ágyból és megdörzsöltem a szemem. A plafonig érő fa alatt ott voltak már az ajándékok. Annie mindent elintézett, engem pedig hagyott aludni egészen addig amíg ez a kis ördögfióka a hasamra nem ugrott. Mire magamhoz tértem, Katy már bontogatta az ajándékokat, aztán hirtelen megállt egy pillanatra, és felém fordult.
- Apa, neked nem hozott semmit a Jézuska?
- Dehogynem kislányom, dehogynem.
Néztem, ahogy Katy bontogatja az ajándékokat, és valami földön túli boldogság fogott el. Ez az én ajándékom. Már el is felejtettem, mennyire imádom a Karácsonyt.

Ha kicsit zavaros volt a történet, itt választ kaphatsz a kérdéseidre: https://medium.com/@thebojda/megaagyak-absztrakt-evol%C3%BAci%C3%B3-%C3%A9s-a-konzisztencia-g%C3%A9pezet-avagy-hogyan-%C3%A9p%C3%ADts%C3%BCnk-szimul%C3%A1lt-vil%C3%A1gokat-8cd748c2d665